A Finding Hope története elég idegesítő: a hősnő eltűnt férjét és fiát igyekszik megtalálni. Megint egy sötét, lehangoló sztori egy nőről, akinek esze nem sok van, csak néhány női megérzése. Igen, ez valóban mély letargiába vagy még inkább alkoholizmusba dönti a játékost. Ez nem jelenti azt, hogy nőgyűlölők lennénk, mindössze nagyon nem bírjuk a szappanopera-szerű történeteket. A szörnyű és kibírhatatlan párbeszédek miatt két másodperc után garantáltan kikapcsolod a hangot.

A Finding Hope-ot csak nagy jóindulattal nevezhetjük tárgykeresős játéknak, melyben rengeteg különböző tárgyat, azaz, dehogyis: ugyanazokat a tárgyakat kell megtalálnod. A tárgyak egészen aprók, és alig lehet őket észrevenni a barna háttér előtt. Tárgykereséssel kezdesz, és azzal is fejezed be. Végig bíztunk benne, hogy a hősnő egyszer csak összeszedi magát, letörli a könnyeit, és végre elkezd játszani. De nem!

Minden, amit láthattunk, ugyanazok a dolgok ugyanazokon a helyszíneken. Az újrajátszás lehetősége fel sem merült bennünk. Bár, a játék igen nagylelkűen bánik a lassú játékosokkal: nincs időkorlát, a hintek újratöltődnek, és nem jár büntetés a random kattintásokért sem. De a játék rövidsége még őket is csalódással tölti el. A váratlan befejezést soha egyetlen játékos sem fogja díjazni. Sajnos, egyes fejlesztők ezzel még mindig nincsenek tisztában. Ezért van annyi játék, amelyeknek egyszerűen nem kellett volna napvilágot látnia! Fúj!