Először is, csak időre lehet játszani. Össze kell gyűjtened bizonyos mennyiségű forrást az építkezés megkezdése előtt, mielőtt lejárna az idő. A történet viszont nem indokolja meg, miért kell így sietned: a sztori szerint ugyanis egyedül te vagy érdekelt a régi épületek újjáépítésében, így valójában nem számít, milyen gyorsan készülsz el velük. Persze, a pörgős játék mindig nehezebb, de nem ez a legjobb módja annak, hogy több kihívást vigyünk egy feladatba.

Ami még rosszabb, az az, hogy a tábla, amelyen össze kell párosítanod az elemeket, nem fedi le az egész képernyőt, így a dolgok olyan picik rajta, hogy némelyiket nagyon nehéz észrevenni. A grafika közepes, kissé sötét és szemcsés. Ha egy piros almáról vagy egy kupac arany érméről van szó, ez még nem is akkora gond, de egy világosszürke szög vagy egy sötétszürke kő esetében már annál inkább.

A zenei aláfestés egyszerű és monoton. Mintha két hangból állna az egész, némi ritmussal: da-da-da. Majd ugyanez elölről. Ez a „dallam” már az első percben megőrjíti a játékost, aki így nem tehet mást, mint hogy kikapcsolja.

Minél többet játszol a Rebuild the History-val, annál világosabb lesz a számodra, hogy a fejlesztők nem éppen a legmodernebb eszközöket használták a játék elkészítésekor. Például, nem elég, hogy az utasítások túl kicsivel vannak írva, de nem is telítik be a képernyőt! Szerintünk manapság az ilyesmi már elfogadhatatlan.

Hát, ha nincs semmi más, amit csinálhatnál, vagy kint zuhog az eső, vagy a Rebuild the History az egyetlen játék a gépeden, kipróbálhatod. De őszintén szólva, ha ez lenne az egyetlen játék a bolygón, mi akkor sem játszanánk vele.